2009. nov. 18. 17:11 - írta zsuzsi
"Zuhanó repülőben nem találsz ateistát"
2009. okt. 30. 18:09 - írta zsuzsi
Hétfőn egyetem, este katolikus egyesület szervezésében előadás Radnóti költészetéről, rövid pletyi az irodalomterápiás lányokkal. Kedden és szerdán munka, két új útvonal a munkahelyemre, az egyik 10 km-rel rövidebb, a másik 10 km-rel hosszabb, mint a standard. Baleset abban az útkereszteződésben, ahol életveszélynek tűnik balra kanyarodni, jelzésnek is vettem a sorstól, miszerint nem szabad arra közlekednem többet. Szerdán Veszprém-Pécel útvonal, este Gyömrő és uszoda, biológiai óraszerkezetemből adódóan este 8 után már alkalmatlan vagyok bármiféle testi tevékenységet folytatni. Alvás Gábor ágyában. Csütörtök-péntek konferencia a Puzzon, megtudtam, hogy az online számítógépjátékosok személyisége nem deficites mint ahogy gondolták, hogy a borderline személyiségzavar nem kezelhető a klasszikus analízissel, hogy a korai fejlesztést érdemes többféle terápiával végezni egyszerre, és hogy az anya érzelemszabályozása befolyásolja, hogy a gyerek milyen narratívumokat alakít ki az érzelmekről. Volt egyetemi évfolyamtárs kisbabát vár. Péntek van és egész héten pörögtem, jön a hétvége és ennek örülök.
2009. okt. 21. 17:48 - írta zsuzsi
Hogy miért nem szeretem az ígéreteket? Mert túl sok ígéret nem vált valóra. Szkeptikus vagyok, ugyanakkor jól esik hallani egy-egy ígéretet, mert akkor elhiszi az ember, hogy ha keményen dolgozik, annak eljön a jutalma. Ma azt ígérte P. Úrnő, hogy amennyiben kész leszek a PhD-val, teljes tagságot kapok az "elitben". Akkor megint néhány percre úgy éreztem, hogy jó volna befejezni ezt a PhD-t, már csak a rend kedvéért is. És mit gondolok ezeken a néhány perceken kívül? Azt, hogy nem látom az értelmét. Amikor bemegyek a kis irodámba, és beszélgetek emberekkel és azok jobban/rosszabbul érzik ettől magukat, olyankor azt látom, hogy csinálok valamit. Akkor azt látom, hogy van értelme csinálni. Ellenben amikor egy-egy angol cikk fölött szenvedek, vagy prezentációt írok, vagy azon gyötrődöm, hogy egyetlen betűt sem írtam még le, akkor azt gondolom, hogy nem is csoda, hiszen ezeknek nem látom értelmét. Amikor ezekkel foglalkozom, nem látom, hogy bárhová is vezetne ez a ténykedés. Egyszerűen úgy érzem, hogy nem csinálok semmit. És ahogy elnézem az elmúlt 2,5 évi teljesítményemet: valóban nem tettem semmit annak érdekében, hogy közelebb jussak a PhD-hoz. Csak időnként az is szembetűnik, hogy végülis nem sok hiányzik hozzá: 3 db publikáció. Még sosem írtam publikációt, természetesen vázlat és adatbázis sincs, de ez összességében nem egy megugorhatatlan akadály. Szóval most megint nem tudom.
2009. okt. 20. 17:34 - írta zsuzsi
Rettegek attól, hogy elromlik az autó, amikor megyek vele. Ma reggel úgy indultam, ahogy téliesen szokás: lámpa, fűtés, rádió, ablaktörlő. Az utca végéig bírta az aksim, amikor felgyulladt a piros lámpa, a szívroham állt belém, majd lekapcsoltam mindent, ami energiát fogyaszt, kivéve a lámpát, mert látni azt csak kell... Így hát hallgathattam egész úton a motor zúgását a jéghideg autóban, és az ablaktörlőt is csak percenként egyszer egy-egy törlésre kapcsoltam be, mert látni azért mégiscsak kell. Így telt el a hosszított reggel:
Kétszer jártam életemben VeszprémBEN. És Székesfehérváron is kétszer jártam életemben (autóval), egyszer, amikor Gáborral rossz helyen jöttünk ki az autópályán, másodszorra pedig ma. Sötét volt, reggel volt, én pedig egy vadidegen városban próbáltam volnam megtalálni, hogy merre vezet az út. Merthogy lezárták azt a kihajtót a pályán, amelyiken szoktam jönni. Szóval egy ideig követtem a főút vonalát, aztán elhatároztam, hogy nekem balra kell kanyarodnom, utána a "Centrum" táblát követtem. Majd jött egy piroslámpás kereszteződés, ahol balra Budapest, egyenesen Szekszárd, jobbra pedig Polgárdi volt kiírva. Polgárdit fogalmam sincs, hol van, kilőve. Budapestről jövök, vissza nem fordulok, kilőve. Szekszárdot tudom hol van, nem ott, ahová én megyek, mégis azt választottam. Persze nem mentem sokat, csak az első benzinkútig, ahol megkérdeztem, hogy "hol a túróban vagyok?", és hogy "merre Veszprém?", kedvesek voltak az útbaigazító emberek. Végülis fél óra után lyukadtam ki ahhoz a körforgalomhoz, ahonnan startolni szoktam, így épp fél órával később, épp a deadline előtt 1 perccel érkeztem meg a munkahelyre.
A nap többi része hatékonyan telt, ma tartottam meg a 11. irodalomterápiás foglalkozást, ma épp 5 embernek, mert három a halálán volt, három meg bemondta az unalmast. Az az izgalmas a munkámban, hogy hiába készülök bármennyit egy-egy foglalkozásra, a végén mégis a véletlen dönti el, hogy mi fog történni. Biztos nagyon unalmas lenne, ha mindig az történne, amit eltervezek ;-)
2009. okt. 14. 17:50 - írta zsuzsi
Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.
Verlaine: Őszi chanson-ból
És egy másik, köszönet érte Cs.-nak:
Tudtam,
hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.
József Attila: Ősz-ből
2009. okt. 7. 20:46 - írta zsuzsi
Ha valaki egy képes projektív tesztben olyan választ hoz, hogy "gitár" és "violinkulcs" (két külön témára), akkor az tartalmát tekintve minek minősül? Nem tudja véletlenül valaki? Tipp?
2009. szept. 30. 20:51 - írta zsuzsi
30 éves fiatalember, legmagasabb iskolai végzettsége: 2 általános. Írni-olvasni folyékonyan nem tud, de a betűket azért ismeri, és elhatározta, hogy a börtönben töltött időt hasznosan fogja eltölteni, ezért megtanul írni rendesen. Egyébként jó megjelenésű, értelmes, határozott ember. Egyszerűen nem járatták iskolába, szóval önhibáján kívül hagyta ki a sulit. A beszélgetésünk végén megbeszéltük, hogy jövő szerdán találkozunk legközelebb. Kért egy papírt, hogy felírhassa, hogy melyik nap, mert félt, hogy elfelejti. Leírta, hogy szerda:
Kis betűkkel írta, ez látszott a betűkön. "Valami nem stimmel az egyik betűvel, nézze csak meg közelebbről!" "A dé-nek a másik irányba van a hasa, igaz?" Kijavította, így már egészen szerdá-nak nézett ki a szó. Mivel azonban átsatírozgatta az előző változatot, ismét leírta a szót, hogy jó legyen. Ezúttal azonban csupa nagy betűvel:
Végülis a másik irányba van a hasa... Gyorsan tanul :-)
2009. szept. 29. 17:07 - írta zsuzsi
Szerintem erre tart a világ. Az emberek annyit msn-eznek, hogy fura számukra, ha egy mondat nagy betűvel kezdődik és mondatvégi írásjel van a végén. Leírják rosszul a szavakat, és aztán rögzül, amit sokszor látnak. Annyira mindent sima jé-vel írnak, hogy amikor komolyak akarnak lenni, mindenhez ly-nal fognak hozzá. De a mai kettő annyira feldúlt, hogy muszáj ((ez is olyan szó)) leírnom: 1. Toldi estéje így leírva: "Toldi estélye", 2. ha a barátom megszorul és pénzre van szüksége, akkor "... tőlem kérnek költsön megint..."
Most szomorú vagyok ezért.
2009. szept. 23. 17:05 - írta zsuzsi
Buszos utazás, ezt tudtuk, de azt hittük, hogy csak annyiban rossz, hogy sokáig tart az út. További hátrányai is kiderültek: kibírhatatlan utastársak, rettenetesen kényelmetlen ülés, felállás és mozgási lehetőség hiánya, szűk hely. Pontosan 6:00-kor indultunk. Az idegenvezető már Budaörsnél elkezdte magyarázni az idegenvezetős dumáját, és sajnos a negyedik nap végén hagyta csak abba. Hazafelé már nem pofázott. De sajna közben igen. Számomra az idegenvezető tevékenysége kimerül annyiban, hogy közli, hogy ezt a templomot ki építette mikor és milyen stílusban. Pont. Az viszont nem annyira érdekel már, hogy az osztrákok milyen szezámmagos zsömlét szoktak reggelire fogyasztani és mit kennek rá, meg ilyenek. Na, ennyit az idegenvezetőről.
Első nap délután 2 körül értünk Salzburgba, ahol tettünk egy 2 órás sétát a város régi részén, ahol megnéztük a nevezetességeket. Konkrétan annyit, hogy már aznap este sem tudtam volna felidézni, hogy mennyi mindent láttunk, és ez máig nem sikerült. Ez volt a legtöményebb program a 4 nap alatt. Salzburg nagyon szép hely, igazán hangulatos, nyugis város. A fényképekről utólag azonosítottunk be néhány helyszínt, ahol a Muzsika hangjait forgatták, plusz még régebben láttam egy videót, amiben végigmennek ezeken a helyszíneken. Szóval utólag sok minden ismerős volt. A kötött program után szabad program, sétáltunk, bevásároltunk. A szálláshoz még 1,5 órát utaztunk. A táj rendkívül szokatlan a magyar szemnek: hatalmas hegyek, zöld pázsit, tehenek. Rendbentartott házak, rend és tisztaság. A szállásunk úgy nézett ki, hogy velünk szemben kb. 10 méter magas fenyőerdő, mögötte pedig meredek sziklafal. Este körbesétáltunk a falun, ez nem tartott soká, mert igen kicsi helységről volt szó.
Reggel 6:50-kor keltünk, 7-től svédasztalos reggeli várt bennünket. Én zsömlét ettem, teát ittam. 8-kor indultunk tovább. Kisebb városokon keresztül mentünk Berchtesgaden-ba, ami egyetlen nevezetességéről híres: ennek a falunak a határában lévő sziklán állt Hitler nyaralója régen. Ma már egy faház áll ott, mégis turistalátványosság lett belőle. Felkaptattunk a japán, kisteljesítményű busszal addig a parkolóig, ahonnan erre kiképzett hegyi buszok visznek tovább. A parkolóban azonban szembesültünk azzal, hogy nem lehet felmenni a vendégházig, mert valamilyen rejtélyes okból nincs látogatás. Még a múzeum is be volt zárva, szóval semmit nem láttunk az egészből. Szomorúan visszaindultunk, közben néhány utastársunk, akik már jártak erre, mondták, hogy van itt egy tó a közelben, menjünk hajókázni. Az idegenvezető semmitmondó körbevezetést tartott a falun, ahol láttunk egy múzeumot, ahová szintén aznap nem lehetett bemenni. Aztán az egyre növekvő zúgolódás hallatán beleegyezett a hajókázós programba. Először megtiltotta, hogy kiszálljunk a hajóból, de aztán megszívta, mert nem ugyanaz a hajó jött vissza, így ki kellett szállni. A Königsee-ről van szó, ez egy alpesi tó, ami nagyon mély és nagyon hideg, és nagyon kék. A túlvégén templom áll, a tavat pedig olyan közelről veszik körbe a hatalmas sziklák, hogy egy pontján (az ún. Echowand-nál) hétszeresen veri vissza a visszhangokat. Számomra az egész négynapos utazás csúcspontja volt, amikor a hajó motorjai megálltak a tó közepénél, és a kapitány plusz még egy ember elővett két trombitaszerű fúvóshangszert, és ketten egy egész zenekarnyi koncertet adtak azzal, hogy ketten fújták a trombitát, a többit meg a visszhang adta.
A rosszul indult, de pozitívan folytatódó nap további része utazással telt, volt főút, autópálya, no meg a péntek esti csúcs Münchenben. Újabb szaladós idegenvezetés kezdődött volna, de kis csapatunk úgy döntött, nem él túl még egy Salzburg-ot, ezért szóltunk, hogy hatan külön utakon járunk, és a megbeszélt időre a találkahelyen leszünk. Végignéztük a sétálóutcát, találtunk egy piacot, ami engem nem villanyozott fel annyira, mint háziasszonyékat, nekem a fokhagymák, olivabogyók és kéksajtok nem izgisek annyira. Ettünk bajor Wurst-ot, perecet, megkóstoltuk a helyi sört. Láttunk sörkertet, ahol több száz ember zsúfolódik össze lehetetlenül kis udvarban azért, hogy egymástól 1 méterre ordítva beszélgessenek egymással. Bajor népség. Aztán kitaláltuk, hogy ez nem az átlag-látkép, csak alapoznak az emberek a holnap kezdődő Oktoberfest-re. Ittunk szépséges jegeskávét, többiek sört meg Jack-et, láttunk undok ember-szobrokat a sétálóutcában, templomokat kívülről, főutat, meg a találkahelyet, ahonnan nem késtünk el. Az újabb szállást újabb 1,5 óra utazás után értük el. Ennek a környéke nem volt olyan fenséges, mint a tegnapié, normális kis szobák, bár a legbüdösebbet mi kaptuk Gáborral.
Reggel 7-től svédasztal, még svédebb, mint a tegnapi, mindenféle finomsággal. Diós kalácsot ettem és megkóstoltam a tipikus német lötty-kávét, amitől nem lett hasmenésem, pedig azt mondták a tapasztaltabbak. A mai program a Linderhof-i kastéllyal indult, ami II. Lajos kastélya és magányos rezidenciája. Leginkább kis szobákba bezsúfolt királyi pompa jellemzi, hatalmas szökőkutas kerttel, meg egy olyan barlanggal, ami műbarlang, és azért építették, mert a király nem óhajtott elutazni egy-egy cseppkőbarlangba, hanem a kert végébe megrendelt magának egy sajátot. A fűthető barlangjában színpadot alakított ki, és ott nézte Wagner operáit.
A délutáni program első része a Neuschwanstein-i kastély, ami szintén II. Lajos fantáziavilágából született, viszont turista-szempontból a legnagyobb csalódás volt. A hatalmas, lenyűgöző kastélyon 20 perc alatt végignyomták a tömeget, úgy kellett bezsúfolódni 50 látogatónak egy-egy terembe, hogy sem körülnézni, sem feldolgozni a látványt nem lehetett. Egy audio-kütyün jött az idegenvezetős szöveg, minden illúziót lerombolva. Mire észbe kaptam, már a legutolsó, a dalnokok termében voltunk, gyakorlatilag ez az egy, amit igazán meg tudtam nézni, ez maradt meg az emlékezetemben. A kastély nagy része szigorúan el volt zárva a látogatóktól, így meglehetősen csalódottan mentünk ki. Egy rövidebb túra után egy hídról rálátás nyílik az egész kastélyra, ami pedig olyan látványt nyújtott, amire azóta is sírással egybekötött kínlódva nevetéssel tudok gondolni: a kastély egész oldalát felállványozták, így a tatarozáson kívül semmit nem láttunk belőle.
A Neuschwanstein-ivel szemben áll az a kastély, amiben a kis II. Lajos nevelkedett, a Hohenschwangau-i kastély, ez volt a mai program utolsó állomása. A sárga kastély sokkal hangulatosabb, sokkal normálisabb, sokkal kevésbé extravagáns volt, sokkal élhetőbbnek és szimpatikusabbnak tűnt. A falakon festmények a germán mondakörből, nagy terek, olvasó- és írószobák, stb. Nagyon fáradtak voltuk a sok hegymászástól meg az élményektől, de este még elmentünk a szállásunk városában fellelhető egyetlen étterembe: egy pizzériába. Hawaii pizzát ettünk ketten egyet Gáborral, többiek pizzát, spagettit és rántotthúst fincsi zöldségkörettel. Kati rendkívül összehangolódott az olaszul beszélő pincérgyerekkel, de aztán mégsem szökött meg vele. Éjjel mindenféle dajdajozás ment a szállás alatti vendéglőben, amiből én szerencsére semmit nem hallottam, mert a hullafáradtságtól kifejezetten mélyen aludtam egész éjjel.
Reggel a 6:50-es kelés és a 7 órási svédasztalos reggeli egészen megszokott volt már. Ismét tejeskávét ittam, ezúttal felvágottas zsömlével. Gábor rákattant a német turista-eperlekvárra, amiből bevágott vagy 4 zsömlényit reggelire. A zsömlét egyébként máshogy mondják Németországban és Osztrákiában, ennyivel is növekedett a nemlétező némettudásom. A mai program a Chiemsee volt, hajóval mentünk a tó egyik szigetére, ahol II. Lajos harmadik kastélyát is megnézhettük. Ez a kastély a Versailles-inek lett volna egyenes koppintása, csak sajna a király hamarabb meghalt, mint ahogy ezt megvalósíthatta volna. A kastély annyira félbemaradt, hogy egy részen a csupasz téglafalak állnak csak. Másik részén meg a hozzá illő pompa és aranygiccs díszesség uralkodik. Tükörterem, béketerem, háborúterem, medence nagyságú fürdőkád, öltözőszoba, stb. A király annyira utálta az emberek jelenlétét, hogy még a szolgákat sem engedte be arra az időre, amíg feltálalják neki az ebédet. Ezért kialakított egy szerkezetet: az ebédlő alatti szinten volt a tálaló, megterítették a király asztalát mindenféle finomsággal, majd az asztalt felkurblizták az emeleti szobába, ahol így helyben állt a terülj-terülj asztalkám, egyetlen szolga sertepertélése nélkül. A király magányos lélek volt, nem bírta az emberek jelenlétét, kastélyainak terveiről fantáziált egész felnőtt életében, nem lettek utódai, gyakorlati érzék híján elveszített két háborút is, és életének utolsó napjaiban bolonddá nyilvánították és gyámság alát helyezték.
A hazaút legalább annyira rossz volt, mint az odaút. Jó volt benne, hogy az idegenvezető kifogyott a mondanivalójából, rossz volt, hogy a mögöttem ülő csajt annyira megviselte a négy napos buszozás, hogy egész nap hányt, eleinte csak azt hittük, hogy a hajózástól, de sajna hipochonder létére minden szaságtól hányingere lett. Mosonmagyaróvárnál a fedélzeti laptop-ban elindították a Sissi című filmet, amit én már nagyon régen láttam, és örültem neki, hogy megnéztük, mert itthon saját elhatározásból biztos nem álltam volna neki megnézni. Sissi szegről-végről rokonságban állt II. Lajossal, ennyi volt az apropó. Meg hogy ő is bajor volt :-)
Nem mentem a héten dolgozni, mert a jól megérdemelt nyári szabadságomat egyszerre kellett kivenni. De jobb is, még a kedd is fáradtan telt. A hétfői torna pedig egyenesen kínszenvedés volt. Mára jöttem helyre úgy-ahogy.
Bemutatkozás
Keresés
Utolsó kommentek
- Minden egy hétbe sűrítve, stippi: azt hittem, nem tudom, de most, hogy olvasom, rájöttem, hogy... »- Minden egy hétbe sűrítve, Zsuzsi: Réka Béka »
- Minden egy hétbe sűrítve, lujka: Gábor, ilyesmit nem illik a neten mesélni! :) Zuz, kicsoda? :) »
- Minden egy hétbe sűrítve, Gábor: Azért én tudok ellenpéldát mondani az este 8 utáni testi... »
- Imprinting light-ba, lujka: ettől függetlenül igazad van, Zsuzsi. A környezetre és a helyes... »
Legtöbb komment
- Minden egy hétbe sűrítve (4)Archívum
- Jelen- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- Az összes »
Linkek
- freeblog főoldal- freeblog admin
Egyéb
